KÖLTÖZIK A STÚDIÓ 1. rész: Bőrös comb és falfesték

Azt hiszem, a Gyerünk, anyukám! rutinosan költözik. 2014-ben az én nappalimban ropogtatta az összes edző a parkettát. Nagyon szép időszak volt: jöttek, kávéztak, sminkeltek, meséltek, óravázlatot írtak, zuhanyoztak és futottak tovább. Ezekből az időkből az egyik kedvencem az sms-ben küldött kép, hogy “bocsi, amikor zuhanyoztam, akkor ezeket összefoghattam a saját cuccaimmal…”, és csatolva egy kép néhány gyerek bugyival :D

Akkor sem ismertünk lehetetlent, amikor a külföldön dolgozó edzőt kellett lencsevégre kapni. Sírva röhögtünk, ahogy Kati interurbán a mosogatóra tette a könyvespolcot, hogy aztán ott egy kiskanállal egyensúlyozza ki a kamerát. Hogy miért? Mert István máskülönben kilógott volna a képből.

Egy idő után be kellett látnom, hogy a videózást ki kell otthonról szervezni, mert már lassan a család sem járhatott haza, amikor dolgoztunk. Így történt, hogy az Oktogon közelébe tettük át a főhadiszállást, ahol már Mogyorósi Kriszta volt a felvételvezető. Hátsó lépcsőházi, folyosó végi lakás, ahol a kutyát se zavartuk. Csak a hülye galambokat, akik nem igazán értették, hogy nem jó buli teleszarni a folyosót, és ott dekkolni a sötétben, hogy halálra rémüljünk, amikor a zajra és a lámpagyújtásra szétrebbennek. Ezek voltak az ikonikus lila falak, emlékeztek?

Itt annyi mozgásterünk volt, hogy a konyhában suttogva kávézhattunk, ha éppen arra jártunk. Mert ez főleg Kriszta irodája volt.

Egyre többször fogalmazódott meg a növekvő csapatban, hogy jó lenne hetente pár napot együtt dolgozni. Éppen vettünk egy mély levegőt, hogy keressünk egy ennek megfelelően tágasabb helyet, amikor beütött a Covid. Sőt, ahogy emlékszem, már bele is szerettem a mostani lakásba, és majdnem igent mondtam, amikor 2020 márciusában jöttek a lezárások.

Jégre is kerültek a költözős tervek egy időre, de végül egy lazább hullámban kivettük a lakást abban bízva, hogy tudunk ott majd együtt dolgozni. Rengeteg hezitálás után magunk festettük aloe vera zöldre a torna hátterét, és a berendezésben is profi segítséget kaptunk Ancsától. Lassan indultak a felvételek, zsilipeléssel, fertőtlenítéssel, újratervezéssel.

Kicsit olyan a munkahely, mint a második otthon. Mindenki behozza azt, ami nélkül nem tud élni: feketebors, fogkefe, fagyasztott “vész esetére” gyümölcs a fagyasztóban, papucs, pulcsi, saját bögre, gyerek.
Ezt a lakást azt hiszem, mind nagyon szerettük, ezért elég sokkoló volt, amikor kiderült, hogy újra dobozolnunk kell. A dobozolás nem is olyan nagy dolog, inkább megtalálni az új helyet. Mert ez nem csak egy iroda. Itt jönnek-mennek az edzők, nem mindegy, hova néz az ablak, mekkora a belmagasság és van-e üres falfelület. Ilyenkor mi vagyunk az ingatlanosok kedvencei: redőnyöket huzigálunk, ugrálunk a parkettán, és azt nézzük, záródik-e rendesen az ablak. Mint akik a világvégére keresnek bunkert. Pedig csak életünk showját forgatjuk nap mint nap :) 

Csodával határos módon egy utcával arrébb megtaláltuk, amit kerestünk. Egy pillanatig sem néztek ránk hülyén, hogy ajtókat és ablakokat nyitogatunk, meg négykézláb járunk a parkettán. 

Úgyhogy amíg az új helyen készül a régi zöld fal és fényt nyer a parketta, dobozba rakjuk az eddigi életünket, és eltűntetjük a régi zöld falat. Három év alatt csodásan be lehet lakni egy irodát. Na ez az, amiben semmi tapasztalatunk sem volt, így most pakolás közben küldöm a csajoknak a képeket, hogy kié az a halom edzőnadrág, a színes jégkockák, a két üveg vodka, és hogy kidobhatom-e a fagyasztóból a Tescos bőrös malacot. A fiúkkal meg már csak a svéd viaszról és a havasi gyopár színű festékről levelezünk.

Még várom, hogy előkerüljön valami, amit nagyon régóta elveszettnek hittünk. Csontváz nincs a szekrényben, azt már ellenőriztem.
Sok lett a rizsa, dehát az érzelem is sok. Jövő héten cuccolunk, majd mutatom :)