KÖLTÖZIK A STÚDIÓ 2. rész: Sulistart és felnőtt legó

Tudod, hogy mi van akkor, amikor augusztus 31. nem csak az évnyitó előtti nap, hanem a bérleti szerződésünk lejárta is? Megmondom, botrány :)
Szerencsére életemben először egyik sem ért váratlanul, pedig az utolsó pillanatos szemforgatások felkent papnője vagyok.
Az, hogy lejár a szerződés, egy május végi napon csapott arcon. Az meg, hogy ez épp a sulival egyszerre történik, a gyomrost adta. Pár napra a padlón is maradtam, de a verkli elindult.
Irodát keresni, találni, rendbehozni és felkészíteni az őszi szezonra éppen úgy, ahogy a három gyereket, na az nem kismiska. A kinőtt, már ciki és hiányzó kellékek beszerzése tulajdonképpen két nap alatt lezajlott. Nem is tudtam, milyen kellemes tud lenni, amikor nem egymás hátán felmászva kell összeválogatni a füzeteket, és közben a tarkódon lévő harmadik szemeddel azt figyelni, hogy mások ne a te kosaradba pakoljanak.

Így teljesen kisimulva vártuk 30-án a költöztetőket, hogy aztán két nap alatt belakjuk az új főhadiszállást. Ma este ezt a bejegyzést úgy írom, hogy már csak pár órányi munka maradt hátra. Közben pörgetem a képeket a telefonomban, és nagyon röhögök. Nem lehet erre a költözésre haraggal gondolni, mert annyi élmény, emlék, és sírva röhögés volt, hogy igazából bármikor újra nekiállnék. És ezzel szerintem a többiek is így vannak. Az meg, hogy a tettestársad szabaddá teszi magát, vesz egy repülőjegyet, és az elsőtől az utolsó pillanatig veled van, még inkább megerősít abban (nem mintha kéne), hogy a legjobb társat választottad erre a kalandra.

És hogy mi történt az elmúlt 60 órában?

Végigjártuk az üres szobákat, megsimogattuk a falat, ami zöldből újra szürke lett, nem értettük, hogy miért nem mi kísérjük ki a fiút, aki jön átvenni a lakást, miért ő minket?

Lerohantuk az Ikeát, ahol egyetlen fánkot sem ettem, pedig kétszer is voltunk!!!!!!! Csupa szeretettel összeválogattunk mindent, ami az új helyen nem volt, közben óránként elmondtam, hogy “én vezettem az Ikeába” :D Aztán a 100 költözős doboz mellé még behánytunk 50 Ikeást.

A véghajrában kedves férfiak, akik szeretnek minket, vállvetve rakták össze a HOLLAFURÓ szekrényeket, Kati a BASSAMEG étkezőasztalt, mi Kriszóval egy HURVAJO fotelt. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a 100 darabos étkezőasztal hamarabb készült el, mint a fotel. Én nem látok térben, Kriszó meg velem tolatta feljebb az orrán az olvasószemüveget, hogy aztán kiderüljön, semmit se lát. Akkor már vonyítva röhögtünk, amikor megkértem Kriszót (tévesen természetesen), hogy próbáljon négy csavart egyszerre a helyén tartani.

A délutáni műszakban persze kiderült, hogy ennyi papírhulladékot ez a ház nem tud elnyelni, ezért jött a darabolás, és az elszállítás. Illetve jött volna, de a költözés ötvennyolcadik órájában sírva röhögtünk a kartonokon fekve. Nem kellett sok hozzá, csak a liftajtó, ami mindig becsukódott. Akkor is, ha ember állt az útjába, akkor is, ha karton.

Persze pattant egy alkoholmentes pezsgő, és elfogyott az első pizza is a BASSAMEG asztalon.

Ha láttok olyan felvételt, ahol a beszélő alatt szétesik a fotel, azt mi csináltuk Kriszóval :D

És ezekkel az emberekkel bármikor költözöm bárhova!
Köszi, Kati, Kriszó, Gábor, Andris! Pacsi!