Sportoljunk és gyógyuljunk okosan koronavírus idején!
A Covid itt van velünk, nem tudunk elmenni mellette, elbújni előle, együtt kell vele élnünk és számítani kell arra, hogy ha eddig még nem kaptuk el, akkor valószínűleg valamikor elkapjuk majd.
A járvány a sportolási szokásainkra is hatással van
A Gyerünk, anyukám rendszeréhez hasonló online, otthon végezhető edzések kerültek még inkább előtérbe, valamint a szabadtéri sportolás, mint a futás, kerékpározás, gyaloglás, esetleg túrázás, görkorizás – ki mit szeret.
Fontos áttekinteni néhány dolgot, hogy biztonságosan sportolhassunk járvány idején, illetve ha elért minket ez a még mindig eléggé ismeretlen nyavalya, akkor miképp térhetünk vissza a rendszeres mozgáshoz gyógyulás után.
- Sportolni jó, sportolni szabad, sportolni kell.
- A rendszeres sport immunerősítő, egészségjavító hatású, plusz a stresszkezelésben és a pszichés jóllét fenntartásában segít.
- De mindezt csak jó fizikai állapotban, egészségesen tegyük, ha bármilyen betegségre utaló tünetünk van, akkor szüneteltessük a mozgást és pihenjünk.
- Lázasan, legyengülten azonban tilos sportolni, tévhit, hogy a mozgás kiűzi a kórokozókat a szervezetből – a betegen mozgás csak ront a helyzeten.
Tartsunk távolságot, tartsuk be a szabályokat
Az első és legfontosabb dolog, hogy igyekezzünk megőrizni egészségünket, és a szabályok betartása mellett, az engedélyezett idősávban mozogjunk szabadtéren – ehhez alapvető fontosságú a távolságtartás.
- Ha otthon tornázunk, és csak a családtagjainkkal érintkezünk, tornatársainkkal pedig online tartjuk a kapcsolatot, akkor a távolságtartást máris megtettük.
- A szabadtéri mozgás egyedül még engedélyezett, nem tilos, de csoportos edzéseket, közösségi eseményeket és sportversenyeket nem lehet szervezni.
- Úgy érdemes kint sportolni, hogy olyan helyre megyünk, ahol minimális a másokkal való kapcsolat lehetősége, nem érintkezünk másokkal, nem zsúfolt helyekre megyünk, kicsi a forgalom.
Bármennyire is ösztönző és jó hangulatú egy közösségi futás, most jobb, ha egyedül megyünk – vagy olyannal, akivel egy háztartásban élünk.
Ha kinti sport közben ismerőssel találkozunk, akkor:
- Kerüljük a fizikai kontaktust:
- ne puszival köszönjünk,
- ne pacsizzunk,
- ne fogjunk kezet,
- ne ölelkezzünk egymással,
- futás közben pedig próbáljunk egymástól legalább 4-5 méteres távolságot tartani.
- Ha megoldható, nagy ívben előzzük meg a nálunk lassabban haladó sporttársat,
- Ne köpködjünk, zsebkendőbe tüsszentsünk és köhögjünk futás közben.
- Hazaérkezés után az első dolog legyen az alapos kézmosás, az izzadt futóruhák levétele, mosása, és persze az alapos zuhanyzás.
A komoly sportteljesítmény hatására az immunrendszer legyengülhet, nem véletlenül betegszenek meg sokan egy maraton teljesítése után. Ilyenkor a szervezet fogékonyabb a fertőzésekre, a fizikai és mentális stressz is növelheti a betegségek esélyét.
A vírusos időszakban épp ezért érdemes inkább a könnyebb, kevésbé intenzív edzéseket előnyben részesíteni, nem túltolni, odafigyelni a pihenésre, regenerálódásra, vitamin- és ásványianyag-bevitelre sportolás után. Ezek segítenek az immunrendszer erősítésében.
Covid után mikor lehet újra sportolni?
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (Sportkórház) ajánlásait figyelembe véve, ha valaki igazoltan átesett a Covid fertőzésen, akkor több hét pihenés, regenerálódás után, fokozatosan és óvatosan javasolt visszatérni a sportoláshoz.
Ha valaki tünetmentesen és enyhe tünetekkel, amelyek 24 órán belül lezajlanak, vészeli át a Covid fertőzést, akkor:
- Utána legalább 2 hétig szükséges a pihenés, tehát a fizikai kímélet, valamint az intenzív sporttevékenység mellőzése.
- 2 hét teljes pihenő után fokozatosan lehet 2-3 hét alatt visszavezetni a mozgást, könnyű, laza mozgással, kerülve az intenzív terhelést.
Elhúzódóan tünetes (több napon át tartó tünetek, szív- vagy tüdő érintettség) Covid pozitív érintett esetén:
- A szükséges pihenőidő ajánlottan 4 hét az egyéni egészségi állapot és az aktuális panaszok, tünetek függvényében.
- Intenzív sportolás, magas kardiovaszkuláris kockázatú mozgás a 4 hét pihenőidő letelte után 2-3 hét alatt fokozatosan visszavezetve, pulzuskontroll mellett ajánlott.
- Mindenképpen érdemes a sportolásról konzultálni a háziorvossal, kezelőorvossal, hogy mi a véleménye, mit tanácsol.
- Gyógyulás után EKG és szívultrahang vizsgálat elvégeztetését érdemes kérni.
Gyerekek esetén tünetmentesség esetén 2-4 hét, tünetek esetén 4-6 hét az ajánlott pihenőidő a sportolás újrakezdéséhez.
Nem éri meg nem pihenni!
Nagyon fontos tudni, hogy az igazolt Covid betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri és központi idegrendszeri szövődmény ismert. A szövődményes szívizomgyulladás következményei között a szívritmuszavar és hirtelen szívleállás akár fatális kimenetelű is lehet, melyek előzetes figyelmeztető tünetek nélkül is jelentkezhetnek.
- Akár tornázunk, akár valamilyen kinti mozgásformát űzünk rendszeresen, mindenképpen ajánlott betartani Covid fertőzés után ezeket az ajánlásokat a saját egészségünk érdekében.
- Nem éri meg az ajánlottnál a sporthoz korábban visszatéréssel valamilyen szövődmény kialakulását kockáztatni, még akkor sem, ha már nagyon vágyunk a mozgásra és úgy érezzük, pattanásig feszült idegeink egy kemény edzésért kiáltanak.
- Gyógyuljunk meg teljesen, és ha minden rendben, akkor kezdjünk el újra tornázni, futni, terhelni magunkat.
Forrás: OSEI