Olvass, anyukám! - Egy mindig belefér
Az Olvass, anyukám! kezdeményezésünkben most már az ötödik közös könyvünket olvassuk, és csakúgy, mint nyár óta mindig, már nem csak neked, hanem a gyerekeknek is ajánlhatunk könyveket. Nem is akárhogyan: Csobod Lucával, a Pagony Könyvkiadó szerkesztőjével összedugtuk a fejünket és azt találtuk ki, hogy ő elolvassa az #olvassanyukám aktuális könyvét és annak a hangulatához, témáihoz kapcsolódó gyerekkönyveket ajánl, korosztályra bontva. Így végre másképp lehet családi téma a mit olvasol kérdés, azok köré a fő témák köré építve, amik megjelennek mind a felnőtt, mind a gyerek olvasmányainkban.
Szóval a Péczely Dóra szerkesztésében megjelent SZEVASZ című kortárs novella antológiát a Pagony egészíti ki témájukban a fő könyvhöz szorosan kapcsolódó olvasmányokkal négy korosztály számára! Ráadásul 25% kedvezménnyel szerezheted be ezeket a gyerekeknek szóló könyveket (az ehhez szükséges kódot az #olvassanyukám tagok érhetik el az ingyenes zárt Facebook csoportunkban).
Íme Csobod Luca szerkesztő ajánlása
Amikor Kriszó elmesélte, hogy november-decemberi könyvnek novelláskötetet tervez, mert olyankor az embernek nincs elég ideje elmélyülni egy regényben, összevontam a szemöldökömet. Hogy lehet az, hogy nincs idő egy regényre?! És aztán mi történt velem? Minden novella végén hálát adtam Kriszónak az ötletéért, mert neki köszönhetően még ezekben a karácsony előtti hetekben is kerül irodalom a napjaimba a munkaidőmön túl is.
A mostani ajánlómban a gyerekkönyvek kapcsán is ezt az érzést szeretném továbbadni: egy mindig belefér. Emiatt olyan köteteket vagy sorozatokat kerestem nektek, ahol a változatosság, a bőséges kínálat és/vagy a sokszínű szerzői gárda játsszák a főszerepet.
0-3 éveseknek
Győri Hanna (szerk.): 3 éves lettem
A novelláskötet korosztályos megfelelője lehet ez a meseantológia. Erre a sorozatra (mert van 4, 5 és 6 éves lettem is!) szeretek úgy gondolni, mint a Pagony LEGO-katalógusára. Ezt is lehet lapozgatni, böngészni, kikeresni, hogy mi az, ami már megvan, ami új és amiből még többet szeretnénk. Mert ebbe a kötetbe Győri Hanna szerkesztő igazi hároméveseknek való szövegeket válogatott meglévő Pagony-könyvekből. Többek között Czernák Esztertől, Kiss Judit Ágnestől, Kovács András Ferenctől, Marék Veronikától, Varró Dánieltől. Ha új kedvenceket kerestek, épp a régieket látogatnátok meg ismét, vagy valakinek megmutatnátok, milyenek is a Pagony-könyvek, szuper választás ez a kötet.
3-6 éveseknek
Rét Viktória (szerk.): 3-5-8 perces ovis mesék
A 3-5-8 perces mesék sorozatunk épp olyan, ahogy a neve alapján elképzelitek: 3, 5 és 8 perces mesék vannak benne – méghozzá meglehetősen ismert magyar gyerekkönyvszerzők tollából. A magyar sorozatot (keressétek a csíkos gerincet!) Rét Viktória szerkeszti, aki mindig egy megadott témához kér fel pagonyos és nem pagonyos szerzőket, ők pedig választanak, hogy milyen terjedelemben szeretnének mesélni. Ha már itt úgyis a 3-6 éves korosztálynak szoktam könyvet ajánlani, akkor adja magát, hogy az ovis részt emeljem be. Tizenhét szerző mesél az oviról tréfásan-komolyan, röviden-hosszan, és a történeteket Baranyai (b) András mindig vicces képei színesítik.
7-10 éveseknek
Tudtátok-e, hogy a Szevasz írói közül ketten is pagonyos szerzők? Bizony, Bán Zsófiának és Kiss Noéminek is jelent meg könyve a Pagonynál, és mivel épp ennek a korosztálynak szólnak, gondoltam, elhozom nektek mindkettőt!
Bán Zsófia: Vagánybagoly és a harmadik Á
Bán Zsófia Vagánybagoly című könyve úgy tanít az elfogadásra, hogy cseppet sem didaktikus, és úgy nevetett, hogy egyáltalán nem csak könnyű témákat érint.
Érdemes közösen olvasni a kezdő és középhaladó olvasókkal, mert egész biztosan mindketten várni fogjátok a következő fejezetet!
Kiss Noémi: A bálna és a srác
Kiss Noémi A bálna és a srác című könyve is a korosztály számára ismert alaphelyzettel indul: Cérnasrácot és Lídát az alkata miatt csúfolják, így elhatározzák, hogy világgá mennek. Ahogy a két szereplő megsegíti egymást és igazi barátság szövődik közöttük, kiderül az is, hogy miben segíthet nekik épp egy bálna.
9-12 éveseknek
Berg Judit: Szélvésztől kergetve
Elérkeztünk ahhoz a korosztályhoz, amelyik a meseantológiához már nagy, a novelláskötethez még kicsi, de szerencsére épp olyan gyorsan tudja falni a regényeket, ahogy mi a novellákkal haladunk. Ezért rendhagyó módon egy egész sorozatot ajánlok ennek a korosztálynak: a Pagony Abszolút töri könyveit. Az időutazós-kalandos kötetek a magyar történelem fontos eseményeihez röpítenek vissza minket, és az állandó szereplőgárda (egy teljes hetedikes osztály) szemén keresztül megismerhetjük azokat az élethelyzeteket, helyszíneket vagy folyamatokat, amik sokszor csak meghúzódnak a Nagy Történelmi Események árnyékában.
Itt a kapocs a felnőtt könyvünkhöz a változatosság lesz: pagonyos írók közül többen is írtak már Abszolút töri részt, és sokszor felbukkan külsős írók, szakértők neve is a szerzők sorában. De témában is elég széles a választék: a magyarok bejövetelének idejét felidéző A néma táltostól, a Mátyás király udvarába vezető A királyné violáján át egészen a magyar filmgyártás hajnalának és az első világháborúnak párhuzamosságát bemutató Szamos parti Hollywoodig sok-sok esemény kapott már regényt. A sorozat részeit ITT találjátok meg, a kuponkód Berg Judit: Szélvésztől kergetve című regényére vonatkozik.
A fenti könyveket 25% kedvezménnyel tudjátok megvásárolni a Pagony webhopjában (pagony.hu) és valamennyi Pagony üzletben (pagony.hu/uzletek), az ehhez szükséges kuponkódot megtaláljátok az Olvass, anyukám! ingyenes zárt Facebook csoportban.
Ha korábbi gyerekkönyv ajánlónkból szemezgetnétek, akkor kattintsatok ide és ide!
Az Olvass, anyukám! a Gyerünk, anyukám! online olvasóköre, az #olvassanyukám házigazdája Csajkovszky Krisztina.
Év végére olyan kötet lett az #olvassanyukám #közöskönyv, amit
- akkor is tudtok olvasni, ha ünnepi időviharba kerültök, mert 25 történet van benne
- mert olvashattok a kedvenc szerzőitektől és újakat is megismerhettek! A teljesség igénye nélkül olyan nagyszerű írók novelláit lapozhatjátok fel, mint Nádasdy Ádám, Bán Zsófia, Tóth Krisztina, Grecsó Krisztián, Szabó T. Anna, Bakos Gyöngyi, Bodor Ádám, Cserna-Szabó András, Bartis Attila, Erdős Virág, Darvasi László, Szvoren Edina, Kiss Noémi, Dragomán György, Háy János vagy Krusovszky Dénes
- akár ajándékba is adhatjátok más felnőttnek vagy a kamasz gyerekekkel közösen is olvashatjátok, hiszen őket is érintő témák köré csoportosulnak a novellák. Akár magatoknak, akár másnak adnátok, ✨ 20% kedvezményt ✨ vehettek igénybe #olvassanyukám tagként (részletek a zárt Facebook csoportunkban)
Az év végi #olvassanyukám online olvasókörünk közös könyve a SZEVASZ - 25 kortárs novella, Péczely Dóra csodálatos szerkesztésében, a Pagony kiadásában.
Jó olvasást kívánunk, és szeretettel várjuk a visszajelzéseiteket a könyvek kapcsán a szerintem@gyerunkanyukam.hu e-mail címre illetve az Olvass, anyukám! Facebook csoportban!