Staff élmények a Vega Októberről

Én vagyok tipikusan az az étrendező, aki...

...nekiáll, csinálja két hétig, ledob 1,5-2 kilót, azután azzal a lendülettel abbahagyja az egészet, majd további két hét alatt visszahízza, amit leadott. Ebből kifolyólag nem is voltam biztos abban, hogy én vagyok a legalkalmasabb a Vega Október megszervezésére. Lelkesedésből nem volt hiány, na de hogyan fogok én, az örök félreevő ott példát mutatni? Mindig is csodálattal néztem azokat a GYA-s nőket, akik elhatározták, betartották és megcsinálták, több étrendes példaképem is van a közösségben, nagyon szeretnék közéjük tartozni, de nekem nem megy. Illetve nem ment.

Minél többet nézegettem a vegetáriánus étrendet, annál lelkesebb lettem

Amúgy sem vagyok egy mindenáron húsra vágyó jellem, de az étrendes főzésnél kifejezetten sokat bajlódtam vele. Mert ugye, ha egy ebédhez 150 gramm csirkemellre van szükség, akkor mégsem mehetek be a henteshez azzal, hogy szeretnék kérni 15 deka húst... milyen ciki már. Így jött az, hogy inkább főztem tripla, meg hatszoros adagot, de mivel nem szívesen eszem kétszer ugyanazt, ez sem vált be. A vega kihívásban viszont ez a probléma megszűnt létezni. Már csak az volt hátra, hogy vegyek egy nagy levegőt, és megmondjam a férjemnek, hogy egy hónapig nem lesz itthon hús, kizárt dolog, hogy kétfelé főzzek. Azt válaszolta, hogy neki nem baj, csak sok legyen, amit eddig a sima étrendből főztem, az mindig finom volt. :)

Szóval, minden adott volt ahhoz, hogy ez egy sikeres hónap legyen

Szépen gyülekezett a csapat, mindenki lelkesen mutogatta egymásnak a heti bevásárlását, találgattuk, hogy melyik üzletben lehet ehetőbb tofut kapni, megbeszéltük, hogy ki mivel bűnözik utoljára, mielőtt elindul a kihívás, aztán belevágtunk. Meglepően simán ment minden. És ezt szerintem nem csak én furcsálltam. Az első héten mindenki agyonfotózta a főztjeit, hogy a többiek lássák, hogy nem hajlott el és nagyon jókat röhögtünk rajta, hogy egyféle recept hányféle módon tud megjelenni a tányérokon. :) Aztán szépen lassan rájöttünk, hogy felesleges annyit fényképezni, mert ez megy. Sokkal könnyebben, mint gondoltuk. Nem hiányzik a hús, beindult az emésztésünk, van energiánk, nem maradunk éhesek. Talán egyetlen napra tudok visszaemlékezni, amikor éhes maradtam az ebéd után, de az tészta volt és tésztából amúgy is végtelenített mennyiséget tudok megenni, úgyhogy ezen meg sem lepődtem.

Meglepődtem viszont azon, hogy a tofut rendesen is el lehet készíteni úgy, hogy finom legyen. Hogy a kaliforniai paprikától a cukkini főzelék egészen új dimenziókba emelkedik. Hogy újra meg bírom enni a főtt tojást (egy korábbi borzalmas divat diétában annyit ettem belőle, hogy azt hittem, egy életre megutáltam). Hogy mindenhová befér egy kis csicseriborsó, amit amúgy nagyon szeretek. Hogy a quinoa, amivel most találkoztam életemben először, kenterbe veri a bulgurt, a kuszkuszt és a rizst is. Hogy mennyi mindenre lehet használni a szárzellert. Hogy a gyömbér és a zöldborsó milyen jó barátok és ettől én is jobb viszonyba keveredtem a zöldborsóval, ami amúgy nem tartozik a kedvenceim közé. Hogy a férjem, akinek a töretlen lelkesedésében azért nem nagyon bíztam (bár amikor nem itthon ebédelt, akkor ő azért evett húst), egyik este kivette a hűtőből a csicseriborsó curry-t és belekanalazta a szomszéd szájába, mondván, hogy így kell finomat és egészségeset enni - ha ezt valaki csak meséli nekem, tutira nem hiszem el. :) 

Az volt a legjobb az egészben, hogy lehetett minden nap mást enni, minden nap finomat enni és színek voltak a tányéron. SZÍNEK. Rám hatványozottan igaz az, hogy a szememmel is eszem. Ha egy étel túl zöld, akkor muszáj tennem bele egy kis pirosat. Ha túl sárga, megszórom petrezselyemmel. Imádom fogdosni, szagolgatni és szeletelni a zöldségeket, nekem egyszerűen kell az, hogy egy étel szép is legyen. A másik fontos elem, amit nem tudok elengedni, ha főzésről van szó, az a fűszerezés. Szeretek fűszeresen enni, gyakorlatilag csak a desszertbe nem teszek chilit (bár néha abba is) és az étrend ehhez is megadta nekem a kellő szabadságot.

A közösségről pedig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Kellett a csapatszellem, kellett a közösség, hogy ne tudjak sunnyogni, ne tudjam magamnak megmagyarázni, hogy most miért kell mást ennem. Jó érzés volt, hogy nem csak én küzdök egy-egy alapanyaggal, másnak se sikerült úgy, másnak se állt össze, tanácsokat adtunk és kaptunk, támogattunk, hurráztunk és rengeteget nevettünk! A kihívás végén még egy közös Zoom vacsit is csináltunk (bár a vacsora többünknél inkább folyékony halmazállapotot öltött) és tök jót beszélgettünk. A kihívás csoportjába pedig most is érkezik egy-egy poszt, hiába teltek el hónapok, nem engedtük el egymás kezét. Itt is bebizonyosodott az, amit a Gyerünk, anyukámnál a torna kapcsán már régóta tudtunk: együtt, közösségben mindig könnyebb!

A slusszpoént a végére hagytam: fogytam 6 kilót. Amit azóta is tartani tudok. Rengeteget tanultam a mennyiségekről, az arányokról és az alapanyagokról és ezt a tudást akkor is hasznosítani tudom, amikor éppen nem az étrendből főzök. Kíváncsian és némileg önérzetesebben várom a Finom Februárt (csak el ne bízzam magam), nagyon érdekes lesz egy olyan kihívásban részt venni, ahol mind az ötféle GYA étrend terítékre kerül. Várom a csapatot, a pörgést, a jó hangulatot, az egymás húzását. Neked van kedved jönni velünk egy kört?