Eleget mozog a gyerekem?

Az örökmozgók és lusti törpök skáláján vajon hol van az egészséges intenzitás, és miért lényeges a mozgás típusa és mennyisége gyermekkorban?

Az orvos is megmondta 👩‍⚕️

Mind tudjuk, hogy a mozgás fontos, mert megmondták az egészségügyi szakemberek. Aki sportol, az jobban viseli a fizikai megterhelést, kevésbé fáradékony, jobban alszik. A lemozgatott gyerekekkel általában könnyebb bánni, bár ez nyilván a mi aktuális idegállapotunktól is függ. De vajon miért mondja mindenki, hogy fontos a mozgás? Hogy lehet, hogy egy óra izzadva rohangálás a játszótéren megnyugtatja a gyereket? Milyen területekre terjed ki a mozgás hatása? Most erre és sok minden másra is válaszol Németh Luca, a Gyerünk, anyukám! edzője.

Mozgás közben az agy 🧠

Mozgás közben reakciók indulnak el a testünkben. Az izmainkon, tüdőnkön, szívünkön túl óriási változások történnek a mirigyekben, az idegrendszerben és az agy általános működésében is. Dopamin és norepinefrin szabadul fel, és sok egyéb bonyolult folyamat zajlik. A hormonális egyensúly a boldogság szintünket, kiegyensúlyozottságunkat növeli, míg az agyban és az idegrendszerben bekövetkező változások a koncentrációt, a gyors gondolkodást és a szociális készségeinket javítják. Nincs ez másként a gyerekeknél sem, ezért nyugtató a mozgás és ezért javasolják első osztályban a rendszeres átmozgatást órák közben is.

De itt még nincs vége a varázslatnak. A mozgás stimulálja az idegpályákat. Minél ismeretlenebb a mozgásforma, annál intenzívebb a stimuláció. Úgy kell elképzelni, mint egy nagyon bonyolult szövevényes autópályát. Általában ugyanazokon az utakon közlekedik az információ, néhány utat ritkábban használunk és vannak utak, amiket szinte soha vagy ténylegesen soha. Ezek passzívan pihennek és az életünk mozgásoktól független területein sem tudnak aktivizálódni. Ám ha elkezdjük őket stimulálni mozgással, hirtelen bekapcsolódnak az élet egyéb területein is és a kognitív, verbális, szociális folyamatainkat is segíteni fogják. Ugye, milyen izgalmas?

Újszülött kori mozgások 🐥

Az újszülöttnek minden vicc új, tartja a mondás. Vonatkozik ez a mozgására is. Bármit csinál, a legapróbb mozdulat is újdonság lesz a szervezete számára. Minden egyes mozdulat olyan intenzív stimuláció, mint nekünk a legvadabb hullámvasút vagy rodeo. A csecsemőkor ezért egy nagyon fogékony időszak, amikor minél több mozgást vezetünk be a gyermek életébe, annál könnyebben fogja tudni kezelni az új mozgásos helyzeteket, a hosszas koncentrációt, könnyebben marad nyugodt, sőt, megágyazunk az iskolai tanulmányoknak is. 

Az olvasáshoz, íráshoz, számoláshoz, karakterek felismeréséhez, finommotorikához nélkülözhetetlen egy érett, bejáratott idegrendszer. Ehhez a bejáratáshoz pedig elengedhetetlenek bizonyos mozgásformák. A következőkben sorra vettem néhány tippel, hogyan lehet ezt elérni különböző korosztályoknál.

Nélkülözhetetlen mozgások

Az alapvető szabály az, hogy minden tengely mentén el kell mozdítani az idegrendszert ahhoz, hogy könnyen adaptálódjon a későbbi feladatokhoz. Ezeken felül azonban van még néhány trükkös mozgásforma, aminek meg kell történnie. Fontos azt is szem előtt tartanunk, hogy ezek a mozgások nem egyszeri végrehajtás után állítanak be változást a rendszerben, hanem sok ismétléssel. Mivel minden gyerek és minden élethelyzet egyedi, ezért nincs egy egzakt ismétlésszám, amit végre kell hajtani a gyerekkel és akkor le van tudva a feladat. Sokkal inkább fontos figyelni a gyerek egyéni működését és a szerint alakítani a játékokat, amiket játszunk. Mert játékosan sokkal könnyebb lesz rávenni bármire. De lássuk a mozgásformákat!

• Hengeredés, avagy változz palacsintává!

Fekve az oldalon gurulás vagy hengeredés az egyik elsődleges mozgás, amit csinálnak a gyerekek a fejük megemelése után. Csecsemőkorban fontos, hogy mindkét oldalra megtörténjen ez a mozgás. Ha szélsőségesen csak az egyik oldalt preferálja a baba hosszú ideig, akkor érdemes Dévény- vagy egyéb szakemberhez fordulni. Ezzel együtt a szabály az, hogy amit egyszer megcsinált, azt a mozgást már tudja, akkor is, ha sokáig nem csinálja újra. 

Később kisgyermekkorban fontos ennek a hengergőzésnek az ismétlése. Általában maguktól is szeretnek a gyerekek palacsinták lenni a pokrócban és aztán kigurulni belőle, ahogy meghúzza a szülő az egyik végét vagy legurulni a domboldalon. Érdemes bátorítani mindkét oldal használatát ilyenkor.

• Bukfencezés vagy fejenátfordulás

Vannak gyerekek, akik rákattannak és vannak, akik kerülik. És a válasz bizony itt is az idegrendszerben keresendő. A fejen átfordulni az idegrendszernek egy nehezen értelmezhető állapot. A kevésbé felkészült vagy erre érzékenyebb rendszerű gyerekeknél akár félelmet, pánikot is kiválthat, és bizony nekik a kritikusan fontos mozgások közé sorolódik emiatt a bukfenc.

Fontos szabály, hogy a hasat kell nézni bukfencezés közben, akkor fog tudni gurulni a hátán esés nélkül. Mindig bátorítsuk, hogy előre és hátra is bukfencezzen, óvatosan bele is segíthetjük a mozdulatba. Minden esetben igaz az, hogy minél többet csinálja, annál kevésbé lesz ijesztő vagy szokatlan. 

• Kúszás-mászás

A nagy baba-mérföldkő! Csecsemőkorban a kúszás és a mászás is olyan sok összetevős mozgás, hogy sok gyerek kihagyja egyik vagy másikat, és egyből átugrik a felállásra és járásra. Pedig ezek nélkülözhetetlen mozgásformák az idegrendszer kiegyensúlyozott fejlődése szempontjából. A jó hír az, hogy sok gyerek ösztönösen bepótolja később, ágy alá kúszva, sárban négykézlábazva, egyszóval változatosan fejlesztve a szülei idegrendszerét is.

Babakorban a kúszáshoz szükséges a fogó reflex leépülése, hogy a lábujjak ingerelt állapotban se markoljanak, így tud a baba tolni a lábakkal. Ha ez nincs meg, akkor általában nagyon szórakoztató tolatásban van a gyermek, miközben egyre idegesebb, hiszen távolodik a kitűzött céltól. 

A kúszást és a mászást is lehet a későbbiekben akadálypályával vagy állatok utánzásával motiválni.

• Forgás

Sokan nem tudják, hogy a szédülés jelenléte már egy fejlett idegrendszerre utal. Ha gyermekünk akármennyit képes pörögni-forogni, betekeredni a hintán vagy fent maradni a pörgettyűn, akkor gyanakodjunk, hogy az idegrendszere némi fejlesztésért kiált. 

Szédüléskor az agy úgy érzékeli, hogy tovább fog mozdulni a környezet, ezért a szem jobbra-balra ugrál, mint mikor az autóban ülve próbáljuk követni az elsuhanó tájat. Ez a szemmozgás az olvasáshoz nélkülözhetetlen. Egyszerűsítve a dolgot, ha nincs szédülés, nincs olvasás. Ki gondolta volna? 

Ha a gyerek még nem szédül, nincs más hátra, mint pörgetni, pörgetni, pörgetni. Amíg el nem kezd szédülni, addig minden nap, akár hetekig, hónapokig. Általában ezt maguknak is szeretik csinálni, olyankor csak az éles sarkokat kell valahogyan eltüntetni, mert valami furcsa temporális mágneses energia fix, hogy odahúzza a gyereket esés közben.

Szerencsére óvodás korban csak egy olyan játszóteret kell találnunk, ami rendelkezik azzal a bizonyos pörgős játékkal, aminek a puszta látványától a legeltökéltebb szülők is enyhe hányingert kapnak.

Ugyanennek a szédülni képtelen jelenségnek az egyenesen elhelyezett másik végpontja a nagyon könnyen elszédülő gyerek. Meglepő módon erre szintén az a megoldás, hogy sokat pörög és forog, de náluk már nem olyan egyszerű a helyzet, mert rosszul vannak tőle. Kedves kísérleti folyamat, amiben viszonylag ritkán szerepel hányás, de hát ez a csodás gyermekkor romantikus velejárója. Viccet félretéve, odafigyeléssel be lehet lőni azt a mennyiséget, amivel az idegrendszer is fejlődik és a gyerek színe se változik zölddé.

• Holtpont

A legkevésbé ismert és mégis nagyon fajsúlyos holtpont az, amikor a hinta a lendület csúcspontján megáll egy pillanatra mielőtt újra elindul visszafelé. Valójában minden ugrásnak van egy mikro holtpontja, ezért a trambulin lesz az egyik legkedvesebb társunk és segítőnk a holtpont generálás útján a hintával karöltve.

Csecsemőkorban az a bizonyos levegőbe dobás, amitől a legtöbb csecsemő olyan édes gurgulázó hangon nevet, bizony egy idegrendszeri sokk. Azért nevetnek, amiért mi is őrjöngve sikítunk a hullámvasúton, és aztán felülünk újra. 

• Fejjel lefelé testhelyzet

Sok felnőttnek is mumusa a fejjel lefelé testhelyzet, némelyek még halálfélelemről is beszámolnak. Felnőtt ugyanis több generáció is úgy, hogy csecsemő korukban nem fordították őket fejjel lefelé, pusztán mert nem volt szokás. (Tisztelet a merész apákkal megáldott kivételeknek.) 

A babás jógának alapvető része a fejjel lefelé fordítás. Mielőtt lelki szemeink előtt megjelennek az anyák, akik hangosan mantrázva a fél lábuknál fogva pörgetik a csecsemőiket a fejük felett, leszögezném, hogy nagyon egyszerűen végigkövethető a gyakorlat és a végletekig biztonságos is. Ezzel a legfogékonyabb pillanatban már megmutatjuk az idegrendszernek, hogy ilyen is van. Megkapja a vizuális impulzust és megtanulja milyen az, ha fordítva hat a gravitáció, ráadásul átfordul a fején, mint a bukfencnél is. Halkan jegyzem meg, hogy a három dimenziós létezés első kilenc hónapját mindenki fejjel lefelé tölti.

A fejjel lefelé testhelyzeteknek az idegrendszer bejáratásán túl rengeteg egyéb előnyös élettani hatása van minden korosztály számára. A két lábon járással megterhelt emésztőrendszer, az egyéb belső szervek és medence fenék egyedül ilyenkor tud igazán fellélegezni, mert nem csak tehermentesítve van, de kimozgatva is.

A fejenállás a nyaki csontritkulás egyik leghatékonyabb megelőzője, mivel a csontok a terhelés irányába vastagodnak. A kézenállás olyan egyensúlyi helyzet, amitől az egész testünk átmozgatásán túl még idegi és lelki előnyökhöz is jutunk.

Ezért aztán bátran fordítsuk fejjel lefelé azt a babát, alapvetően erre van kitalálva és berendezkedve az ősidőktől fogva.

Hisztis vagy nem hisztis

Nem az. Reméljük. De ha mégis, akkor megint csak előjön az idegrendszer. Van az a nem túl kedves mondás, hogy össze kell rázni a gyerek agyát. Hát itt ezt egészen szó szerint kell értelmezni. Nem kívánom legitimizálni a hisztit és természetesen dolgozni kell rajta, hogy megtanulja kezelni a gyerek, meg a szülő is. Arról nem beszélve, hogy milyen végtelenül idegesítő egy hisztis gyerek - mondom ezt ilyen bátran azért, mert nekem is van egy.

De - mindig van egy de -  a hiszti egy idegrendszeri túltelítettség. A mostanában nagy előszeretettel alkalmazott szenzoros kifejezés sokszor párban jár a hisztissel, mert nagyon hasonló dologról van szó. Van egy bizonyos mennyiségű stressz, legyen az bár pozitív vagy negatív, amit el tud mindenki viselni. Ez személyenként szélsőségesen különbözhet. Így aztán van, akinek fát lehet vágni a hátán és van, aki mellett tojáshéjon kell járni. Nincs ez másként a gyerekeknél sem. Az ingerekre és változásokra érzékenyebb gyereknek hamarabb telik be a hócipőjük, és a hócipő avagy az idegrendszer határain a legegyszerűbben úgy lehet tágítani, ha bevetjük a fent említett mozgásformák valamelyikét. Esetleg mindet egyszerre. Érdemesebb mindezt a hiszti előttre és utánra időzíteni, de megdöbbentő módon van, akinél még közben is jól működik. 

A mozgás-spirál

A mozgás egy olyan szokás, ami önmagát generálja. Ha keveset mozgunk, kevésre lesz igényünk is és egyre nehezebben fogjuk magunkat rávenni, mint egy rossz spirál. Van azonban jó spirál is, ha valahogyan mégis rávesszük magunkat vagy a gyereket, mert náluk sincs ez másképpen. Olyankor egy ideig végtelen erőfeszítésnek tűnik megindulni, ám néhány alkalom után egyszer csak kedvünk lesz, aztán pedig már nincs is megállás, kívánni fogjuk a mozgást.

A gyerekeknél annyiban nehezebb a helyzet, hogy viszonylag ritka az ész érvekkel meggyőzhető óvodás, pláne, ha elfáradásról van szó. A játék és a társaság azonban csodákra képes. Úgyhogy mindenhez gyártsunk mesét, hívjunk barátot vagy csináljuk együtt!

Van egy olyan sport irányzat is, hogy ahol éppen vagy, ott kell mozogni, nem pedig külön időt gyártani rá. A gyerek játszóterezése egyébként is egy viszonylag értékelhetetlen kieső idő, miért ne lehetne együtt mászókázni, együtt lógni, együtt hintázni, miközben némán kacagunk az elképedt szülőközönség torzuló arcán. 

Bezzeg a törzsi népeknél nincsen fejlesztő torna

A törzsi népeknél nincs fejlesztő torna, nincs rá szükségük. Mondjuk nincs írás, olvasás, egyetemi tanulmányok sem, nem kell iskolában ülni, nem kell tesi óra, mert az egész életük egy tesi óra. Döbbenetes mennyiségű inger éri őket állandóan, ami folyamatosan fejleszti és karbantartja az idegrendszerüket. Lényeges kevesebb stresszt kell elviselniük vagy legalábbis teljesen másfélét. És ami még lényeges, folyamatosan érintkeznek a környezetükkel. 

Itt most nem a parázson átugrálós állat istenekhez imádkozásra gondolok, hanem ennél sokkal prózaibban arra, hogy mindent megfognak, megérintenek, rálépnek, lenyelnek.

A tisztaság nagyszerű dolog, megmentett minket egy csomó durva járványtól és megbetegedéstől, de vannak végletei, amik már nem hasznosak. Egy ilyen végletben ülünk most társadalmilag mindannyian. Az idegrendszernek szüksége van arra, hogy a gyerek koszos legyen, és nem utolsó sorban az emésztésnek és az immunrendszernek is kell a föld, és kell a kosz bejutása a bélrendszerbe.

A taktilis tanulás azt jelenti, hogy érintéses ingeren keresztül juttatunk be információt. Ez egy teljesen más információ az agynak. Más, ha beszélek a sárról és más, ha megfogom. 

Úgyhogy a legnagyobb jó, amit a gyerek mozgásfejlődésével kapcsolatban tehetünk az az, ha kirakjuk valahova egy hétre, ahol nincs képernyő, nincs ovi, nincs suli, de lehetőleg van egy csomó mászható fa, túrható föld, hemperedhető sár, gurulható domboldal és lehetőleg még egy csomó hasonlóan koszolható gyerek. Semmi egyébre nem lesz szükség. 

Esetleg egy kis türelemre, mert néha kétezerszer egymás után el fogják mondani, hogy unatkoznak. Az én nehéz sorsú gyermekem egy idő után magától mondta unott fejjel a választ erre a kijelentésre: az idegrendszer egészséges fejlődéséhez szükség van az unatkozásra is. Az unatkozás és a bambulás egy beépített reset az agyban. Ha túltelítődik, újraindul. Ez egy jó dolog és nem annak a jele, hogy több ingerre van szükség, hanem pont annak, hogy kevesebbre.

De ez az unatkozás hullám általában jön és megy, lezajlik öt perc alatt és utána hirtelen eszükbe jut valami borzalmasan koszos, enyhén veszélyes, nagyon fárasztó és a végletekig csodálatos játék, amivel minden “idegbajukat” helyreteszik. Mindezt lehetőleg mezítláb tegyék a teljes karbantartás érdekében. Mert törzsi tudás ide vagy oda, ha teret kapnak, a mi modern képernyő-függő alfa generációs gyerekeinket se kell félteni, szépen ösztönösen meggyógyítják magukat ők is, ha véletlen lemerül a tablet.

Ha szeretnéd, hogy otthon, biztonságosan tornázhasson a gyerek Lucával, akkor próbáljátok ki a Mesetáncot az ovisokkal az Óperenciás Gyerektornában, az iskolásokkal a Kölyökmozgó Kisiskolás Tornában. Gyertek, próbáljátok ki!