Hogyan ne őrüljek meg a testvér vitától nyáron?

Talán még nem gondoltunk abba bele, hogy a testvér vitáknak is lehet szezonalitása, de a közösségbe járó csemetéknél a nyár egészen más életstílust követel tőlünk, hiszen jóval több időt vannak otthon, és többnyire mások a napirend szabályai is. 

A szülők általában élesen fel tudják idézni azt a pillanatot, amikor a kisebb gyerkőc már nem csak szomorúan pillog, ha kivette a játékot a nagyobb a kezéből, hanem visszavág. Ettől a pillanattól kezdve új időszámítás veszi kezdetét, ahol a szülő már nem csak gondozó, hanem bíró is egyben. Ahogy telik az idő, már nem csak tárgyakon lehet veszekedni. Élesen figyelnek, ki kapott először az ebédből, kinek a rajzát dicsérték meg jobban, ki nem tartotta be a játékszabályokat, ki rombolta le direkt azt a tornyot, amit így apa nem tud este megnézni? A közös pont gyakran az igazságtalanság, az érzés, hogy őt kevésbé szeretik, ami nagyon frusztráló és egyben fájdalmas is tud lenni.

A szülők oldala sokszor más. Épp leülne anya a fotelbe egy jó könyvvel, hiszen a gyerekek játszanak, a mosógép már elindítva, maradt mára ebéd a tegnapi vacsorából, és akkor a harmadik mondatnál érkezik az üveg repesztő visítás, amitől nem biztos, hogy az az első gondolatunk, hogy valamelyik csemeténket súlyos igazságtalanság érte, sokkal inkább az, hogy miért nem lehet ebben a házban 20 perc csend? Ebből a példából látható, hogy mielőtt dühösen odavágnánk a könyvünket, célszerű áthelyezkednünk a gyerekeink világába, hogy empatikusan tudjunk ránézni, mi történt valójában? 

Düh vagy nyugalom?
Kezdhetjük egy csendes hallgatózással, hiszen az a cél, hogy a gyerekeknek legyen olyan vita kultúrája, aminek használatával maguk is el tudnak kisebb nézeteltéréseket simítani, és nekünk nem kell beavatkoznunk, csak utólag megemlíteni, hogy hallottuk, hogy találtak kompromisszumos megoldást, és ezért büszkék vagyunk rájuk. Fontos szabály, hogy vitában ne mi vegyük át az ő dühüket, hanem mi próbáljunk meg adni a nyugalmunkból. Ha például játékon veszekednek, bemehetünk, és figyelmeztethetjük őket, hogy ha nem tudnak megegyezni, el kell vennünk az adott tárgyat, sajnos. 

Nehezen tudunk empatikusan beavatkozni, ha csak beszaladunk a szobába, és közöljük, hogy ezt fejezzék be! Főleg, ha kicsik még az önálló megoldáshoz. Üljünk le melléjük a szőnyegre, és moderáljunk! Kérdezzük meg, mi történt, és próbáljuk visszatükrözni, hogyan érzik most magukat. Ez segítség, hogy legitimizáljuk az érzését, csökkentsük az igazságtalanság fájdalmát, és növeljük az érzelmi intelligenciát azzal, hogy rálátnak egymás álláspontjára.   

"Balázs elvette az autódat, amivel te játszottál, és most dühös és csalódott vagy, hogy nem adja vissza."
"Te pedig, Balázs, szeretted volna beállítani a garázsba, és nem tudtad kivárni, amíg Tamás már nem játszik vele."
Erre valószínű nagy bólogatás, vagy hangos ventillálás lesz a válasz. Várjuk meg, míg elmondják, ami a szívünket nyomja! Egymás után beszéljenek, hogy párbeszéd tudjon kialakulni! Ha már nyugodtabbak a kedélyek, nagyobb eséllyel tudunk visszavonulni.
"Mind a ketten szeretnétek játszani vele, de így egyikőtök sem tud. Találnunk kell valami megoldást, ami igazságos. Megpróbáljátok egyedül? Addig kimegyek az autóval, és ha sikerül megegyeznetek, visszahozom."  

Ha szükség van a segítségünkre, próbáljuk csitítani az indulatokat, és meghallgatni mind a két felet. Van persze olyan helyzet, ami nagyon puskaporos, ott a tűzoltás elsődleges, és visszatérhetünk rá, mi történt köztük, amikor nyugalomban beszélgetünk néhány órával később. 

Mi a helyzet, ha elfajul a dolog?
A veszekedés sokszor jár kéz a kézben verekedéssel is, mert az impulzus kontroll az iskolás korra jelenik meg általában. Ott nagyon fontos, hogy mindenkit helyezzünk biztonságba, mert az érzelmek hevében nem biztos, hogy tudnak és akarnak vigyázni egymásra. Próbáljuk meg a fizikai erőszakot szavakká konfigurálni, miközben mindenkit ütő távolságon kívül helyezünk.
"Ne üsd meg Balázst, kérlek! El tudod mondani, mit mondana a kezed, miért azt a megoldást választotta, hogy odacsap?"

A megfelelő szabad mozgásos játék elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermeki idegrendszer ne legyen túltelítődve. Könnyebb megálljt parancsolni azoknak a kezeknek, amik ma már mászókáztak, másztak fára, kapaszkodtak fel a csúszdára. Kevesebbet rúgnak a lábak, ha volt szaladgálás, és tekerték a biciklit. 

Itt még nagyon lényeges szerepe van annak a birkózásnak is, amit általában az apák szívesen játszanak, főleg a fiúkkal, de bátran bekapcsolódhatnak a lányok is. Amellett, hogy nagyon élvezik, és szuper közös program, megtanulják, hogy vigyázni kell a másik tesi épségére, és meg kell állni, ha apa azt mondja, befejeztük, miközben az adrenalin vinné még tovább a pöttöm testet. Hagyjuk az apával verekedni a gyerekeket, mert nagyon fontos dolgokra tanítja őket, ha látszólag az anyai szív nem is érti, miért kell püffölniük egymást, ha szókirakót is játszhatnának.

Mit látnak tőlünk?
Legalább annyira fontos, ha nem a legfontosabb, hogy mi felnőttek milyen mintát mutatunk, ha a társunkkal nem értünk egyet? Tudjuk-e meghallgatni, megérteni a másik álláspontját? Szeretettel fogadni az újra közeledését? Gesztusokat tenni a másik felé? Elmondani az érzéseinket? Bocsánatot kérni? Figyelembe venni a másik érdekeit? Ezeket a megoldásainkat úgy szívják magukba a gyerekek, mint egy szivacs. Könnyen előfordulhat, hogy vitájukat hallgatva a saját mondatainkat halljuk vissza.

A másik nagy titok, hogy ne legyünk elgyötörve a feladatoktól. Ahhoz, hogy éveken keresztül tudjunk elég jó anyák maradni, muszáj törődnünk a saját jóllétünkkel is. A türelemhez elengedhetetlen az elegendő én idő. Sokkal többet tudunk adni a családunknak, ha időnként magunkat helyezzük az első helyre, és becsukjuk néhány órára az anyai szerepet, és teret engedünk a női mivoltunknak is.  

Összefoglalva, azt kell mondanom, hogy abban az esetben nem fogunk megőrülni a veszekedésektől, ha nem azt várjuk el, hogy ne legyenek, mert a konfliktusok az élet szerves részei, hanem megtanítjuk a gyerekeinket, hogyan tudják letekerni az érzelmek gombját magukon, mint a rádión a hangerőt. A testvér kapcsolat óriási előnye, hogy családi környezetben tanít kompromisszumra, és a konfliktusok kezelésére. Talán könnyebb úgy higgadtan beavatkozunk, ha arra gondolunk, mit szeretnénk tanítani a gyerekeinknek az életről, és a társas kapcsolatokról, mert később ennek óriási hasznát fogják venni felnőtt korukban is.