Sikítok, ha meghallom, hogy felsőlégúti vírus

Dóri vagyok a stábból. Az a "jó" a sok gyerekes létben, hogy az a betegség, ami másoknál pár nap alatt lecseng, nálunk négyszer annyi ideig tart. Elkapja az ovis, továbbadja az iskolásoknak, végül anyatej ide, vagy oda, tutira benyalja a baba is. A felnőttekről már nem is beszélek, szerintem elég, ha annyit mondok, hogy nem restellem a saját orromat is kiporszívózni, ha arra kerül a sor. Ha mázlink van, akkor ennyivel meg is ússzuk, ha nincs, akkor a mutálódott vírusok újra és újra bekúsznak a különböző arcüregeinkbe. Jelenleg ott tartok, hogy ha még egyszer meghallom azt a kifejezést, hogy felsőlégúti vírus, sanszos, hogy sikítozni kezdek. 

A fentiekből következik, hogy viszonylag rendszeresen látogatjuk a gyermekorvosi rendelőt, különböző felállásokban. Legutóbb, amikor éppen Soma volt a soros és szerencsére békésen horkolt a rendelkezésére álló szűkös légutain át a hordozóban, gondoltam, hogy most lesz alkalmam olvasni egy kicsit. Aztán egy idő után azt vettem észre, hogy a könyvem helyett a környezetemet mozizom és gondolatban próbálom meghatározni a rendelőben előforduló kis betegek archetípusait:

Csecsemők. Vagy üvöltenek, vagy alszanak. Az üvölő babák anyukái kétségbeesetten próbálják megnyugtatni a porontyokat, rázzák a csörgőt, a teás kulacsot, mondókáznak, énekelnek és minden tettükkel próbálják azt sugározni, hogy a gyermek egyébként minden más élethelyzetben mintaszerűen viselkedik.

Totyogósok. Nehezített pálya, ha nem hoztad el a fél gyerekszobát, elvesztél. Ha elhoztad, akkor is nagy esély van arra, hogy mire az orvos színe elé járulhattok, a gyerek 8 további vírust nyalt le a váró berendezési tárgyairól és szépen fel is mosott az orvos tiszteletére felvett szép ruhájával a padok alatt.

Ovisok. Akik otthon csak vegetáltak és képtelenek voltak a saját lábukon kimenni pisilni, a váróban hirtelen megtáltosodnak, körbe-körbe rohangálnak, kisautót tologatnak és babáznak a többi beteg táskáján. Ha tabletet hoztál, de a szomszédnak mesét olvasnak, akkor mesekönyv kell neki, ha könyvet hoztál, de a másikat átalakítható kisautóval próbálják lefoglalni, akkor ti miért nem hoztatok játékot.

Iskolások. Az intenzív unatkozók, akiknek már van fogalmuk arról, mit jelent a sorszám, ismerik az órát, felmérik a helyzetet és már a váróba belépés pillanatában kiül az arcukra az a fajta méla undor, amit semmivel nem lehet orvosolni. Tök mindegy, hogy adsz-e a kezébe könyvet, telefont, vagy megpróbálsz beszélgetni, csak és kizárólag lesújtó pillantásokra, félhangos megjegyzésekre és nagyon is hangos sóhajokra számíthatsz.

Gimisek. Általában egyedül érkeznek és csak a telefonjukkal vesznek fel szemkontaktust. Hamar jönnek, hamar végeznek, nem sok vizet zavarnak.

Természetesen a több gyermekkel érkezők a fenti kategóriák végtelen permutációját tapasztalhatják.

A fent leírt helyzeteket a képzelet szülte, bármilyen hasonlóság valós személyekkel, vagy akár a saját gyerekeimmel csak a véletlen műve lehet.