Tornázó Kismama vagyok! - Eredményhirdetés

Lezárult a Tornázó Kismama Vagyok pályázat, olvassátok el ezeknek a nagyszerű édesanyáknak a beszámolóit. Írnak persze arról is, hogy milyen érzés várandósan edzeni, de írnak sok minden másról is. Sorsokról, születésekről, fájdalomról és büszkeségről. A Trimeszter Kismama Tornaprogram és a Gyerünk, anyukám! közösség erről is szól, nem csak a sportról. Így kerek a mi történetünk, így teljes a ti sztoritok is. Lehetetlen feladatnak tűnt csupán három írást kiválasztani, nem is tudtunk ennyinél megállni. :)

1. HELYEZETT: LUKÁCS ALENA

"Alig vártam, hogy kitegyétek a felhívást a Trimeszter program élménybeszámolóra. Bár már nagyon sok embernek meséltem róla, és arról, hogy nekem mennyit adott, de szeretem volna veletek is megosztani. Az első szülésem nagyon rossz élmény volt. Bár szerencsésen alakult, a kisfiam egészséges, nekem óriási trauma volt. Nem is tudtam elképzelni, hogy én ezt még egyszer bevállalom. 3 évvel később „bejelentkezett” a kislányom. Napokig sírtam, ha arra gondoltam, hogy még egyszer szülnöm kell. Abban kerestem vigaszt, hogy majd megbeszélem a programozott császárt. De aztán felszívtam magam és eldöntöttem, hogy most nagyon felkészülök a szülésre és mindent megteszek, hogy szép emlék legyen. Szerencsére addigra már veletek tornáztam egy ideje (köszönöm Covid-videotár), és tudtam, hogy van kismama programotok. Alig vártam, hogy túl legyünk az első 12 héten és elkezdhessem.

Imádtam! Szerettem, hogy a tornáknak köszönhetően terhesen is fitt tudtam maradni, hogy könnyebben mentek a mindennapok, a munka, tele voltam energiával. És nagyon szerettem, hogy nem csak a testemmel törődtetek, hanem a lelkemmel is. Számomra a legjobb része a gátizom torna volt. Sokszor a könnyem csorgott olyan izmok tornáztatása közben, amikre sosem gondoltam, létezésükről is csak sejtésem volt, majd a program végére egészen jó barátságba kerültem velük.

És most jöjjön a szülésem története, ami biztosan nem így alakult volna, ha nem kísértek végig a terhességemen. Már a vajúdásnál hihetetlen különbség volt az első szülésemhez képest. El tudtam lazulni, még az erős összehúzódások között is, addigra megismertem a testem, tudtam, mit jelent ellazítani az izmaimat. Jól ismertem a légzés fontosságát és tudtam is alkalmazni azt. A teljes katarzis a kitolásnál jött. Jöttek a tolófájások, szépen haladt előre minden. Volt egy rész, amikor két tolófájás között hosszabb szünet érkezett, a szülésznővel megbeszéltem, hogy bár nincs fájás, de ha tudok piciket nyomni, akkor az segítene. És tudtam! Hála Nektek! Pontosan tudtam, melyik izmommal kell dolgoznom, pontosan tudtam szabályozni, hogy mit csinálok. Ezekkel a pici tolásokkal tudtam segíteni a babámnak. Így a következő fájással meg is született Lencsi. 

A Trimeszter programnak köszönhetően volt egy csodás terhességem, egy szuper szülés élményem és Nektek köszönhetem, hogy begyógyult az első szülés okozta seb is a lelkemben. Ez a program nem csak abban segít, hogy ne szaladjanak fel a kilók, amikor kettő helyett eszel, hogy könnyebben mozogj pocakosan, hanem lelkileg és testileg is felkészít az élet egyik legnehezebb és legcsodásabb feladatára, a szülésre.

Nem tudok nektek elég hálás lenni, hogy szívvel lélekkel dolgoztok értünk, anyukákért és leendő anyukákért! Trimeszter kismama tornaprogramot minden kismamának!"

2. HELYEZETT: BALAJTI ÁGNES

"Alapvetően ellenálltam az online tornának...sokáig. Kellett a közösség, a közös tánc élménye, a balett mester vagy a tánctanár motiváló bíztatása, ami a személyes fejlődésemre vonatkozott, mert hétről hétre látták a haladásom, és ezt visszajelezték nekem. Kellett a külső kontroll, a csoport motiváció. 

Az első terhességemet végig balettoztam és éltem úgy az életet, ahogy korábban is. Úgy gondoltam, hogy jó ez a testemnek, ő sem mondott mást. 

Aztán jött a második terhesség, nehezített pálya: már elmúltam 40, itthon vagyok egy 2,5 évessel, nem könnyen jutok be Budapest belvárosba táncolni, hiába ott a közösség, ami motiváló erő, és még COVID is van. És akkor úgy döntöttem, belevágok a Trimeszter tornába. És milyen jól tettem.

Rájöttem, hogy a balett, amit nagyon szeret a testem, lelkem, nem igazán terhestorna. Hiszen arról szól, hogy tartjuk a hasizmot, a központot, ez Babával a pocakban lehetetlen, emiatt csupa olyan izmot, izületet terheltem korábban, ami nem esett jól. A trimeszter program ébresztett arra rá a második terhességnél, hogy a testem mennyire örül annak, ha olyan mozgást végzek, ami ott és akkor helyénvaló (nem ugyanazt a mozgássort a 20. és a 40. héten).

Emellett Krisztától, Flórától és Nóritól olyan tanácsokat kaptam a terhesség kapcsán, ami első alkalommal hiányzott (így utólag látom már). Ez nem terhes torna volt, annál sokkal több: minden héten adott heti erőnlétre szabott, terhességet támogató mozgás. 

Arra is rájöttem, hogy van bennem egyéni motiváció, amit a GYA-s motivációs eszközök szuperül támogatnak, nincs szükségem a külső visszajelzésre ahhoz, hogy csináljam napról napra a tornát, ami jól esik.

És aztán itt ragadtam, a Szülés Utáni Regeneráló Programra. Hiszen egy óvodás és egy pici baba mellett még inkább kincs volt, hogy alvás időben több részletben tudok tornázni. Nem beszélve arról, hogy mennyire figyeltek és mennyiszer figyelmeztettek arra az oktatók, hogy a szülés utáni testnek regenerálódni kell és ehhez időre van szüksége. (Összehasonlításul: első szülés után 5 héttel már a balett teremben voltam, függetlenül a hasizom állapotától). 

Szóval köszönöm mindezt Nektek. Most 9 hós a babám, azóta is folyamatosan keresgélem a megfelelő szintű, erősségű tornákat magamnak, néha mellé trafálok, de itt ragadtam."

3. HELYEZETT: ÁDÁM MELINDA

"2008-ban, 29 évesen életet adtam a kisfiamnak, aki mára már egy 177 cm magas, 14 éves kamasz fiatalember, a középsuli választás kellős közepén. 2010-ben az édesapjával elkezdődtek a problémáink, amikor is a mozgásba menekültem, akkor még edzőterembe jártam, sokféle mozgásformát kipróbáltam, volt amit éveken keresztül folytattam is. Persze a házasságom nem jött rendbe, pedig próbáltuk, többször is, aztán 2019-ben kimondtuk, hogy eddig és nem tovább, ennek így semmi értelme, ne mérgezzük egymást, illetve magunkat tovább. Ekkorra én már csak árnyéka voltam a valamikori önmagamnak, önbizalmam egyáltalán nem volt, nevetni már semmin nem tudtam, egy folyamatos görcs volt bennem, haza is csak azért mentem, hogy a gyerekem lássam, hétvégente bulizni jártunk a kolléganőimmel. Közben rám talált egy kollégám, akivel nagyon sokat beszélgettünk, barátok lettünk, majd 2020 elején összejöttünk, lesz ami lesz alapon. És jött a covid, a lezárások, a bizonytalanság, mi pedig egyre jobban összekovácsolódtunk.

2020 szeptemberében éreztem azt, hogy muszáj újra elkezdenem mozogni, ekkor jött az ötlet,  ha már évek óta követem a Gyerünk, anyukám! csoportot, akkor próbáljam is ki az edzéseket. És kipróbáltam, és itt ragadtam. Majd 2021 márciusban pozitívat teszteltem... covidot, áprilisban pedig terhességet. Májusban pedig elment a baba egy szombati napon. Kedden a nőgyógyász megkérdezte, hogy minek nekem még egy gyerek ennyi idősen (41 és fél évesen), illetve hogy új kanim van? Szó szerint így... Ezután a két mondat után úgy döntöttem, ideje új orvos után néznem. Elkezdtem újra tornázni, az új (jelenlegi) nőgyógyászommal egyeztetve, vagyis folytattam a mozgást, és októberben újra pozitívat teszteltem, de ő sem maradt velünk.

És idén januárban újra pozitív lett a teszt, ekkor már nagyon óvatosan örültünk, nem is mondtuk senkinek, csak amikor a doki megmutatta, hogy a helyén van, és minden rendben. Viszont az első trimeszterben letiltott a tornáról, szerencsére dolgozni mehettem, így nem őrölt fel a várakozás. Amikor a második trimeszteri uh, és a nifty is rendben volt, zöld utat kaptam a mozgásra, és jött a Trimeszter torna. Abból is a Pilates, és Nóri, majd maradt a 8. hónap közepéig Eszti. Valahogy a Piloxingban találtam meg azt a mozgást, ami kellett és baromi jól is esett. Az utolsó órán zokogtam, amikor Caramell-re nyújtottunk, mindkétszer, amikor végig csináltam az edzést. A zárt őszi Trimeszter Facebook csoport többször kihozott a gödörből, akár én írtam posztot, akár más posztját, problémáját, kérdését olvastam. Hiába nem első terhesség volt, de eltelt 14 év a két gyerkőc közt, én pedig már nem 29 éves vagyok, hanem mire megszületett a kicsi lánykánk, betöltöttem a 43-at. Tényleg csak pozitívat tudok mondani a csoportról, a programról, az edzőkről, a staff-ról, mindenkiről.

Megkérdeztem a párom, hogy szerinte mit adott nekem a Trimeszter program, ezeket mondta: problémamentes terhesség, 0 plusz kiló, könnyű teherbeesés, szuper labor eredmények, stressz levezetés, önbizalom, és nem utolsó sorban el tudtam engedni az öreg vagyok 40 felett egy kisbabához érzést. 

Köszönöm Nektek, hogy vagytok, és hogy Veletek lehetünk úgy, ahogy valójában vagyunk, mindenféle rózsaszín sallang nélkül!"

3. HELYEZETT: KOLTAI JUDIT

"Judit vagyok, 46 éves és egy édes 4 hónapos kislány anyukája. A Gyerünk, anyukámmal 2021 elején találkoztam először, igazán. Barátnőim nagy része akkor már rég anyuka volt és többen meséltek erről a „videó eltűnős” tornáról, meg hogy szülés után próbálták ki, meg kisgyerekkel, de akkoriban még azt hittem, hogy ezt nyilván nem nekem találták ki, mert nekem (még) nincs gyermekem. S akkoriban egyáltalán nem volt biztos az sem, hogy valaha lesz/lehet/ kisbabám….

Ez egy hosszú történet, amelyről dióhéjban annyit mondanék: sose add fel! Amikor már azt hittem, hogy én már nem leszek újra szerelmes, akkor lettem, és úgy ahogy korábban még sosem, olyan „mindent elsöprően”. Amikor azt hittem, hogy későn találkoztunk, arról kiderült, hogy tényleg! Nekünk már nem lehetett úgy gyerekünk, ahogy azt szerettük volna, de a tudománynak köszönhetően körülbelül 1 évvel ezelőtt megfogant a mi kis csodababánk.

Szóval amikor ő még a láthatáron se volt, sőt! épp egy vetélés után próbáltam magamhoz térni, akkor a fentebb említett barátnőim meséltek a Bejgli kihívásról, és hogy ingyen ki lehet próbálni mindent, s hogy nem számít, hogy nincs gyerekem, és hogy tök jó lesz, és hogy tudják, hogy szeretek jógázni, és az is van benne, és higgyem el tetszeni fog.

Egy újabb rövid kitérő: A sport és én. Régebben nem voltunk jó barátok. Nem vagyok sportos alkat, a suliban inkább „megúszós” voltam. Merthogy úszni mindig szerettem, meg biciklizni, de ezeket sem rendszeresen. Aztán 30 évesen egy porckorong sérv „jó útra térített” és onnantól állandó része lett a mozgás az életemnek, főleg persze gyógytorna formájában. Aztán 10 évvel később találkoztam a jógával, és ez megváltoztatta az életem. Korábban azt hittem, hogy ez tuti nem az én mozgásformám, nem vagyok hajlékony, nyugodt, és olyan uncsinak tűnt, de aztán hamar kiderült, hogy imádom. S onnantól rendszeresen, minden nap jógáztam, mozogtam. S aztán elért minket a járvány, a bezártság és maradt valamennyire a mozgás, de valami hiányzott.

S ekkor – a 2020-as év végi mélypontomkor - jöttek a Bejglis videók. Megtetszett, hogy mennyiféle torna van, majdnem mindet ki is próbáltam és rájöttem, hogy ez nagyon „fekszik” nekem. Főleg a Videótár. A rengeteg munka mellett ezt bármikor tudom csinálni és mindig választhatok kedvemre valót. Szóval innentől újra mozogtam majdnem minden nap.

Aztán egyszer csak sikerült, varázslat történt és megfogant a kislányunk. Az eleje nehéz volt, veszélyeztetett terhes lettem és feküdnöm kellett. De a 2. trimeszterben már mozoghattam és az első dolgom volt előfizetni a Trimeszter tornára! S szuper volt! Szerettem, hogy a kislányommal a pocakomban is tornázhatok, jól bele tudtam illeszteni a mindennapokba, sok hasznos tanácsot hallottam és segített enyhíteni a fájdalmakat, ha voltak. Az utolsó 2 hónapban már nagyon nehezen ment, a végét már nem bírtam, nagyon sokat kellett újra pihennem, de mivel előfizettem az Anyastart Szülésfelkészítő Tanfolyamra is (ami egyébként szerintem szuper program és hiány pótló!), legalább így veletek voltam. A gyermekágy után pedig alig vártam, hogy végre én is részt vehessek egy SZURP-on. Amit szintén imádok!

A végére annyit még mindenképp megosztanék Veletek, hogy sok más online tornát próbáltam már, de nem találtam még jobbat! Jó, hogy vagytok! Viszlát, és kösz (a halakat) MINDENT!"

KÜLÖNDÍJ: KEMÉNY VIRGINIA

"Korábban már rengetegszer megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy elmeséljem Nektek életem utóbbi bő két évének történéseit, melyek a legellentétesebb érzelmekkel átitatottak.

Történetem ott kezdődik, hogy 2020 májusában állapotos lettem első gyermekemmel, aki 2021 februárjában természetes úton, 4400 grammal jött a világra egy rendkívül nehéz terhességet követően. A terhességemet csúcsformámhoz képest 20 kg súlyfelesleggel kezdtem meg, gyarapodásom hátterében semmilyen különleges képlet nincsen, sok evés és kevés mozgás együttesének köszönhettem. Terhességem végére további 18-20 kg-ot szedtem fel és az utolsó hónapban erős vizesedéssel és vérnyomásproblémakkal küzdöttem. A kézfejem annyira dagadt, hogy apró tárgyakat nehéz volt megfogni. Terhességem második felében nagyon fájt a hátam. Az utolsó trimeszterben a legapróbb fizikai tevékenységek nehezemre estek, a cipő felvételétől egészen a közeli kisboltig leszaladni egy kész maraton volt. Alig vártam, hogy megszülessen a gyermekem és végre megint csak az enyém legyen a testem. Kisfiam megérkezése után elhatároztam, hogy igenis változtatni fogok, bár az első hónapokban még nem igazán tudtam, merre induljak és hogyan osszam be az időmet.

A Gyerünk, Anyukám! otthoni tornáit egyik kedves barátnőm (szintén friss anyuka) ajánlotta, aki egyébként rengeteg jótanáccsal ellátott a kezdeti időszakban. (Köszi, Zsuzsi! ;) ) Először a Kismackó Baba-Mama tornával kezdtem 2021 áprilisában, melyet nagyon lelkesen végeztünk az akkor 3-4 hónapos csemetével. Nagyon hamar észrevettem magamon a változást, az első pozitív élményem az az volt, hogy rendszeres mozgás mellett sokkal jobban bírtam az éjszakai fentléteket, növelte a testtudatosságomat, az anyaságtudatomat. Összességében a közérzetem és az általános hangulatom is sokat javult.

2021 nyarán sok időt töltöttünk szüleimnél, ahol könnyebben be tudtam osztani az időmet és így több figyelmet tudtam fordítani a testmozgásra, főként anyukám segítségének köszönhetően. Anyukám vigyázta kisfiam álmát,  amíg nagyokat aludt a dió fán lógó babahintában, én pedig a Videótárból szemezgetve mozoghattam. Ekkor már nagyon megéreztem a dolog ízét, egyre lelkesebb lettem, nagyon szépen lecsorogtak rólam a felszedett kilók. Sokféle órát kipróbáltam, melyek közül a pilates és a formatorna tetszett leginkább. A pici keresztelőjére, melyet fél éves korában tartottunk, szinte visszanyertem korábbi (esküvői) formámat. Emellett egy nagyon boldog nyarunk volt a világ legédesebb kisbabájával, a legtündéribb személyiséggel. Boldog voltam (vagyok), hogy édesanya lettem, élveztem az egész életet.

Majd véget ért a nyár, kisfiam mozgásfejlődése erősen megindult, így fokozatosan elmaradtak a tornák. Számomra nagyon megterhelő volt figyelni arra, hogy le ne essen, fel ne másszon, szájába ne vegye, össze ne törje magát, így amíg ő aludt, probáltam én is pihenni. Fő mozgásformám ekkor a hosszú őszi babakocsis sétálás volt.

Tavaly decemberben azonban jött a feketeleves. A köztünk lévő távolság miatt szüleim havi rendszerességgel szoktak meglátogatni minket. Az éppen esedékes látogatás december első hétvégéjére esett volna, kisfiam első Mikulására. A látogatást le kellett mondaniuk, mert mindketten lebetegedtek. Ebben az időszakban tombolt a koronavírus-járvány egyik legintenzívebb hulláma a delta variáns képében, amivel szüleim is megfertőződtek. Természetesen telefonon és videóchat formájában tartottuk a kapcsolatot.

Édesanyám állapota viszont kevesebb mint két nap leforgása alatt rohamosan rosszabodott, kórházi ellátásra szorult. A megyei kórház covid intenzív terápiás osztályára került, ahol órák leforgása alatt gépi lélgeztetésre szorult. Onnantól kezdve minden nap idegörlő volt. Napi rendszerességgel lehetett az osztály ügyeletes orvosától tájékoztatást kérni telefonon. Soha olyan hosszúnak nem éltem meg 24 órát, mint 2 hívás között. Próbáltuk a lelki erőnket megtartani, és a hatalmas aggódás közepette felfogni az orvosi szakszavakkal teletűzdelt állapotjelentést. Hol jobb, hol rosszabb hírek jöttek, szinte kiszámíthatlanul.

Majd december 22-én este jött az értesítés, hogy már hiába reménykedünk... Két hét leforgása alatt veszítettünk el egy életerős, 51 éves anyát és nagymamát. A legfájdalmasabb, hogy mindezt úgy, hogy nem tudott ott lenni vele senki sem. Az egész hihetetlen, a mai napig felfoghatatlan. Karácsony és az én 29. születésnapom előtt 2 nappal távozott. Nagyon vártuk kisfiam első karácsonyát... Ugyanabban az évben, amikor kaptam egy csodaszép lelket, veszítettem el az Édesanyámat.

Az ezt követő időszakban probáltam erősen tartani magam, ami úgy gondolom, hogy annak köszönhető, hogy nem sikerült ép ésszel felfogni a történteket. Mintha egy párhuzamos valóságban történt volna meg mindez. Tartanom is kellett magam, mivel kisfiam lassacskán elérte az egyéves kort, jó nagy adag szeparációs szorongással megtöltve és tudtam, hogy egész egyszerűen neki egy teljes értékű anyukára van szüksége, nem omolhatok össze. A gyász megélése elhalasztódott. Mivel még aktívan élt bennem a tornák jótékony hatása, szerettem volna visszatérni a mozgáshoz. A 4 Hetes Tartásjavító tanfolyamot választottam, gondoltam megfelelő szinten van ahhoz, hogy több havi kihagyás után újra nekivágjak.

A sors úgy hozta, hogy tavasszal ismét várandós lettem második kisfiunkkal, így a 4 hetes programot megszakítottam. A betöltött 12. hetet követően azonban nagyon lelkesen nekivágtam a Trimeszter Kismama programnak, amivel kapcsolatban csupa pozitív élményem van. Jelenleg a terhességem 34. hetében járok és végig törekedtem arra, hogy lehetőleg a heti elérhető 5 torna közül megcsináljam az összeset. Pusztán azért, mert jól esett. Segítségem viszonylag kevés, de a babámból azóta kisgyermek lett, így ő is lelkesen táncikál torna közben velem, mellettem. :) Ahogyan elindítom a videót, már hozza is a szőnyeget és babásított lefelé néző kutyapózban kezdi a gyakorlást szorgalmasan zengetve az ohmot :).

A terhességeim között eszméletlen sok különbséget érzek, amit javarészt a tornának köszönhetek. Túlzás nélkül mondhatom, hogy az egész nyarunkat játszótéren töltöttük, ahol aztán szaladhattam a kisember után és szinte meg se kottyant. Csúszdáról le, mászókára fel. Azokat a napokat éveztem legjobban, amikor rengeteget mozoghattam. Eddig, lekopogom, semmilyen egészségügyi problémán nincsen és a tornákat is el tudom végezni kisebb pihenőkkel. Reggel, a kötelező programok után az első dolgom a torna. Terhességi súlygyarapodásom is az optimális tartományban van. Számomra nem csak testi, hanem lelki feltöltődést is jelent. Emlékeztet a tavalyi nyárra, segít kikapcsolni, megfeledkezni a mindennapokról, testembe és elmémbe merülni. Nem érzem magam annyira terhesnek, mint előzőleg, pusztán a hasam mérete szab fizikai határt, de azt gondolom, hogy ez pont így van rendjén.

Ugyanakkor úgy érzem, hogy az elhalasztott gyászfeldolgozás most kezdi magát megmutatni. Lassan egy éve, hogy személyesen találkoztam anyukámmal. Sokszor kerülök lehangolt állapotba. A rossz idő és a közeledő Mindenszentek miatt egyre többször kísért meg a depresszió. Ráadásul költözés előtt állunk, elkapott már a fészekrakó ösztön. Soha jobbkor nem jönne jól az anyai gondoskodás és segítség, amellett, hogy én is anya vagyok már és felelősséggel tartozom a csemetéim iránt. Amikor rosszabb napom van, akkor a torna segítségevel húzom ki magam a gödörből.

Mit adott a Gyerünk, anyukám! nekem? Megtanított arra, hogy szeressem a testem, büszke legyek rá, értékeljem a képességeimet, adottságaimat. Az oktatók türelme arra tanított, hogy kedves és elfogadó legyek saját magammal szemben, megismerjem és tiszteljem a határaimat. Törekszem a kiegyensúlyozott lelki állapot és közérzet fenntartására, ami számomra csak rendszeres testmozgás mellett lehetséges. Ha odafigyelek magamra, gyermekeimnek is egy jobbik énemet adhatom. A jó szokás pedig ragadós. :)  Számomra akkor indul jól a nap, ha Veletek kezdhetem. 

Bízom bennem, hogy terhességem végéig együtt tornázhatunk. Az új élethelyzethez alkalmazkodva pedig remélem, hogy csatlakozhatok a Gyermekágyi Tornához és a Szülés Utáni Regeneráló Programhoz is! "

Egyetlen nagyon fontos dolgunk van még: köszönetet kell mondanunk azokért az írásokért is, amelyek most nem kerültek be a helyezettek közé! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk a történeteteket és hogy úgy döntöttetek, hogy egy ilyen bizonytalan és változékony időszakban is minket választottatok!